Galéria

A megnyílt arcüreg zárása

Az arcüreg (szinusz) - vagy más néven orrmelléküreg - a felső állcsontban helyezkedik el, kitölti annak nagy részét. Éppen ezért a felső fogak eltávolítását nagyon óvatosan kell végeznünk, ügyelve arra, hogy a szinusz ne nyíljon meg. Az arcüreg megnyílása a felső fogak eltávolításának leggyakoribb szövődménye amit, ha a fog gyökere beterjedt a szinuszba, sajnos még a legtökéletesebb technika alkalmazásával sem tudunk elkerülni. Azt, hogy a gyökér benne van-e a szinuszban, nem tudjuk megítélni, még röntgenfelvételen sem látszik.
A szinusz megnyílása leggyakrabban a felső kis és nagyőrlők eltávolításának a szövődménye, de minden felső fog eltávolítását követően ellenőrző próbát végzünk.
A szinusz megnyílását az ún. orrfúvási próbával ellenőrizzük, melynek során befogjuk a beteg orrát, és megkérjük, hogy fújjon néhányszor. Fogorvosunk közben figyeli a foghúzás helyét.
A megnyílt arcüreget lehetőleg azonnal zárni kell.

A megnyílt arcüreg zárásának menete:

A beavatkozást helyi érzéstelenítésben végezzük. Metszéssel az ínyben ún. lebenyt készítünk, amellyel fedjük a nyílást, majd a lebenyt varratokkal a szájpadlást borító nyálkahártyához rögzítjük. Ezt követően újból orrfúvási próbát végzünk, ellenőrizzük a műtét sikerességét.
Varratszedésre kb. két hét elteltével kerülhet sor.

Szinuszzárást követő teendők:

  • Ne egyen, amíg tart az érzéstelenítő hatása!
  • Kerülje az orrfúvást, tüsszentést néhány hétig.
  • Ne végezzen komoly fizikai munkát min. 1 hétig!
  • A sebet ne szívogassa, ne öblögessen.
  • A seb területét másnaptól kezdve óvatosan tisztítsa.
  • Ha szükséges, vegyen be fájdalomcsillapítót.
  • Ha a terület megduzzad, kívülről jegelje.
  • Amennyiben rendellenességet észlel, kérjük, forduljon fogszakorvosunkhoz!
  • Kontrollvizsgálatra, varratszedésre a megbeszélt időpontban feltétlenül jelentkezzen.

Bejelentkezés »

Elérhetőségeink:

1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 105-107.

Fogászat:

+36 70 415 44 22

Plasztikai sebészet:

+36 70 415 44 66

Email:

artmedic@artmedic.hu

sadasdas SGS ISO 9001:2000, UKAS Quality Management 005

Webdesign: Kázsmér László